Győzelem a DVTK ellen

Astra-Activtek HFC-Üllő – DVTK 3-0 (2-0)
g:Czinege Eszter (2), Skultéty Tamara

U19-es csapatunk az alsóházi rájátszás 3. fordulójában a DVTK együttesét fogadta a Goldball Parkban. 

Jól kezdte csapatunk a mérkőzést, de az első lehetőség a DVTK előtt adódott, – melyet egyébként egy szabálytalanság előzött meg, de néma maradt a játékvezető sípja – Török Noémi azonban bravúrral hárítani tudta a ziccert. Az első félidő további történései leginkább csapatunkról szóltak, lányaink birtokolták többet a labdát, és helyenként szemre is tetszetős támadásokat vezettek. Sok lehetőség adódott csapatunk előtt, melyekből látható volt, hogy előbb vagy utóbb góllá érnek majd. A mérkőzés 18. percében pedig meg is érkezett a gól: Pap Nóri emelte be a védők mögé a labdát gyönyörű mozdulattal Czinege Eszternek, aki nem hibázott, és megszerezte a vezetést csapatunknak. A 32. minutumban kétgólosra nőtt az előny, ismét Czinege Eszter volt eredményes ezúttal Hári Katától kapott remek labdát és bár a ziccert Böröcz Bettina még védeni tudta, de a kipattanót már nem hibázta el Eszti, így 2-0-ra vezetett csapatunk.

A második játékrészben sem változott a játék képe, csapatunk a szezon egyik legjobb játékát bemutatva vezetett támadásokat, ötletes dolgokat csináltak a lányok és bár több lehetőség is gólt érdemelt volna sajnos sokáig nem sikerült bevenni Böröcz Bettina kapuját. A 82. percben tört meg a jég, Skultéty Tamara 16 méterről eleresztett bombája a felső lécről vágódott a gólvonal mögé, és ezzel 3-0-ra lányaink nyerték meg a találkozót.

A lányok remekül játszottak és bár ez a játék már az MTK elleni találkozón is kezdett kibontakozni, ott nem volt szerencséje a csapatnak, most jó játékkal sikerült a győzelmet megszerezni. A győzelem a csapat érdeme, de ezúttal érdemes kiemelni a középpályás játékosainkat – Hári Katát, Király Lillát és Pap Nórit -, akik nagy összhangban és ötletes játékkal hozták le a mérkőzést, valamint Czinege Esztert, aki tavasszal szinte minden mérkőzésen szerzett gólt, amikor pályára lépett!

A lányok a rájátszás 4. fordulójában a Szent Mihály csapatánál vendégeskednek majd.

Szép volt lányok! Gratulálunk!

Negyedik helyen végzett női futsal csapatunk

Női futsal csapatunk a Tolna ellen vívta a 2021/2022-es bajnokság bronzmérkőzését. A bronzcsata két nyert mérkőzésig tartott, melyen mindkétszer ellenfelünknek sikerült győznie, így csapatunk a negyedik helyen végzett.

1.mérkőzés
Astra-Activtek HFC-Üllő – 2F-BAU Tolna-Mözs 3-5 (1-2)
g: Dorner Dóra, Balogh Noémi (2) ill., Nagy Noémi (2), Vámosi Georgina (3)

2.mérkőzés
2F-BAU Tolna-Mözs – Astra-Activtek HFC-Üllő 6-3 (1-0)
g: Vámosi Georgina (2), Kiss Gréta (2), Nagy Noémi, Wiesner Dalma ill., Dorner Dóra, Megyesi Regina, Varga Adél

Véget ért az U15-ös futsal bajnokság

U15-ös leány futsal csapatunknak véget ért a bajnokság. Csapatunk 13 ponttal a 8. helyen végzett. Edzőnk, Bircsák Gyula dolga nem volt könnyű ebben a szezonban, hiszen sokszor sérülések, illetve betegségek miatt kevés játékossal tudott meccselni, de amit lehetett minden mérkőzésből kihoztak a lányok, különösen tavasszal még bravúr pontokat is sikerült szerezni. A Csepel együttesét mindkétszer legyőzte a csapat, illetve tavasszal a Miskolci Vénusz ellen is győztesen jöhetett le a pályáról, a negyedik helyzett REAC SISE-Feminával pedig 2-2-es döntetlent ért el.

A következő szezonban többen kiöregednek már ebből a korosztályból, így új csapatot kell majd építenünk.

A bajnokságot a Gyulai Amazonok együttese nyerte, az ezüstérem a tolnai lányoké, a bronzérmet pedig a TFSE csapata gyűjtötte be.

Szép volt lányok! Hajrá Astra!

Bravúros döntetlen a Haladás ellen!

17.forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – Haladás Viktória 2-2 (1-1)
g: Kós Petra, Gelb Mónika ill., Feketevíziová Tímea

NBI-es csapatunk a Simple Női Liga 17. fordulójában bravúros, 2-2-es döntetlent ért el a bronzmérkőzésért küzdő Haladás Viktória ellen.

A mérkőzés 11. percében csapatunk szerezte meg a vezetést, hiszen Kós Petra jókor volt jó helyen és sikerült elcsípnie egy átadást az ellenfél tizenhatosa előtt. Petra hamar felmérte a lehetőségeket, és mivel Bíró Barbara nem állt a kapuban gyönyörű mozdulattal emelte át fölötte a labdát. A Haladás próbált nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni, de csapatunk jól védekezett, sőt talán némi mezőnyfölényben is játszott így sokáig nem is sikerült eljutniuk jelentősebb helyzetig. A szünet előtt azonban egy védők mögé tett labdával Feketevízit sikerült megtalálni, aki nem hibázott és kiegyenlített.

A második félidő 47. percében szinte ugyanazt a támadást sikerült lemásolnia a Haladásnak amellyel az első félidőben egyenlítettek. Ismét a védők mögé tett labdával ezúttal a jobb oldalon indították Feketevízit, aki élt a lehetőséggel, így a Viktória fordítani tudott. Adódott még lehetőség a vendégek előtt, de nem tudták ezeket értékesíteni, ellenben a 76. percben Gelb Mónika Csizi Fanni beadása után nem hibázott, közelről a hálóba belsőzte a labdát! 

Több találat már nem született, így csapatunk 2-2-es bravúros döntetlent ért el és reméljük, hogy ez a mérkőzés volt a fordulópont, és most már sikerül több pontot, illetve pontokat szerezni a hátralévő találkozókon.

Szép volt lányok! Hajrá Astra!

A Tolnánál van az előny

Bronzmérkőzés 1. forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – 2F-BAU Tolna-Mözs 3-5 (1-2)
g:Balogh Noémi (2), Dorner Dóra ill., Nagy Noémi (2), Vámosi Georgina (3)

Női NBI-es futsal csapatunk a bronzcsata első találkozóján 5-3-as vereséget szenvedett a Tolna együttesétől. 

Csapatunk kezdett jobban, sőt Dorner Dóra találatával a vezetést is megszerezte a mérkőzés második percében. Az 5. percben azonban egy Nagy Noémi által értékesített büntető után kiegyenlített ellenfelünk, sőt a 10. percben Vámosi Georgina góljával a vezetést is megszerezte. Az első játékrész 2-1-es tolnai vezetéssel ért véget.

A második félidőben volt minden, ami egy rangadón előfordulhat, bár a Tolna két góllal “elhúzott”, -ismét Nagy Noémi volt eredményes- de ez annak is volt köszönhető, hogy míg ellenfelünknek minden bement, csapatunknak semmi, rengeteg helyzetet és lehetőséget hagytak ki a lányok. Ráadásul a mérkőzés 32. percében kapusunkat, Hargas Annamáriát kiállította a játékevezető, mert a hatoson kívül kézzel akadályozta meg az ellenfél gólszerzési lehetőségét..Ez egyébként azt is jelenti, hogy a második találkozón “Hugi” sajnos nem állhat majd a csapat rendelkezésére. Lányaink a kiállítás után sem adták fel (Varga Adél állt egyébként a kapuba) 5v4 ellen vezettek támadásokat, melyekből sokkal több is lehetett volna, ha kicsit élesebbek vagyunk az ellenfél kapuja előtt, -vagy inkább Deczki Vanda védett nagyokat (attól függ honnan nézzük)-, lényeg viszont az, hogy bár sikerült még két gólt szerezni Balogh Noémi jóvoltából, sajnos a mérkőzést nem sikerült megnyerni, így az előny a Tolnához került.

A második mérkőzésen győzni kellene a lányoknak, ha szeretnék a bronzérmet magukénak tudni, ez esetben harmadik találkozón dőlne el a bronzérme sorsa.

Hajrá Astra!

Győzelem a PMFC ellen

Országos U19 Alsóházi-rájátszás 1. forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – PMFC 6-0 (4-0)
g: Nádudvari Anna (3), Czinege Eszter (2), Skultéty Tamara

U19-es csapatunk az alsóházi rájátszás első fordulójában a PMFC csapatát fogadta a Goldball Parkban. Jól kezdék a lányok a mérkőzést, hiszen rögtön az első támadásból sikerült Czinege Eszternek bevenni az ellenfél kapuját. Ezután sokáig, egészen a 29. percig nem sikerült gólt szerezni, ellenben sok lehetőség és helyzet maradt ki. A 29. percben ismét Czinege Eszter talált a pécsi kapuba, és az első 45 perc végéig még két gólt sikerült szerezni, Nádudvari Anna és Skultéty Tamara is szép támadás után ért el találatot.

A második játékrészben ellenfelünk próbálta szorosabb védekezéssel megakadályozni lányainkat a gólszerzésben, sajnos rengeteg helyezetet kihagyott a csapat, de a gólok számát sikerült növelni, hiszen Nádudvari Anna duplázni tudott, így mesterhármast ért el!

A lányok jövő héten az MTK vendégeként lépnek pályára!

Szép volt lányok! Hajrá Astra!

Fordulatos mérkőzésen három pont az MTK ellen!

Országos bajnokság 17. forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – MTK Hungária FC 4-3 (3-0)
g:Czinege Eszter (2), Skultéty Tamara (2)

U19-es csapatunk szombaton az országos bajnokság 17. fordulójában az MTK együttesét fogadta a Goldball Parkban. A papírforma az MTK-nak kedvezett, hiszen a tabellán is előrébb álltak, mint csapatunk, valamint a felsőházba kerülésre is volt még esélye a kék-fehéreknek. Csapatunkban pedig még mindig sok volt a hiányzó betegség, illetve sérülés miatt és ez sem könnyítette meg a lányok dolgát.

Ennek ellenére a mérkőzés teljes első félidejében ellenfelünk szinte nem is lőtt kapura és helyzeteket sem igazán tudott kialakítani. Ez persze annak volt köszönhető, hogy lányaink nagyon koncentráltan és remekül játszottak, ez pedig a 19. perctől gólokban is megmutatkozott. Az első találatot Czinege Eszter jegyezhette, aki remek labdát kapott a védők mögé és a kifutó kapus mellett a hosszú sarokba helyezett. A 25. percben a fellazuló MTK védelmet kihasználva Skultéty Tamara kapott egy remek indítást, és mattolta Fehér Lilit. Nem sokkal az első játékrész vége előtt ismét Tami volt eredményes, Czinege Eszter parádés átadását higgadtan gurította a kapu jobb alsó sarkába.

Sajnos a második játékrészben a lányok talán úgy érezték, már ellenfelünk nem tud visszajönni a mérkőzésbe, koncentrációnk kicsit lazult, és ennek az lett az eredménye, hogy a 73. percben máris 3-3 állt a képzeletbeli eredményjelző táblán. Igaz, nem sokáig örülhetett az MTK, hiszen szinte az egyenlítő gól után szinte azonnal sikerült Skultéty Tamarának a védők mögé kerülnie, és mivel a 16-oson belül a kifutó kapus szabálytalanul szerelte, így teljesen jogosan büntetőt ítélt a játékvezető. A büntetőt Czinege Eszter értékesítette, és ezután már nem engedték ki a győzelmet a lányok a kezükből, még úgysem, hogy a sok sérülés, ütközés miatt rengeteget állt a játék, és több, mint 100 percig gyűrte egymást a két csapat úgy, hogy a második játékrészben szinte végig szakadt az eső!

A lányok minden dicséretet megérdemelnek, remekül játszottak, azt azonban le kell vonni tanulságként, hogy egy erős csapat ellen 3-0-ás vezetésnél sem szabad elhinni, hogy már “zsebben” a három pont. Persze az, hogy 3-3- után ismét bele tudtunk állni a mérkőzésbe és meg tudtuk nyerni, óriási fegyvertény, nagyot küzdöttek a lányok ezért a három pontért!

Az MTK elleni mérlegünk így ebben a szezonban egy döntetlen és egy győzelem!

A következő mérkőzés két hét múlva lesz a válogatott szünet miatt. Csapatunk a Ferencváros együttesét fogadja majd a Goldball Parkban!

Szép volt lányok, Gratulálunk!

U15-ös csapatunk legyőzte a DVTK-t!

U15 országos bajnokság 16. forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – DVTK 1-0 (1-0) 
g: Kuprák Viktória (37.)

Vasárnap, az országos U15-ös bajnokság 16. fordulójában lányaink a DVTK együttesét fogadták a Goldball Parkban. A két együttes októberi találkozója 2-1-es DVTK sikert hozott, ami azt jelentette, hogy ismét izgalmas ki-ki mérkőzést fog vívni egymással a két csapat, és akár bármilyen eredmény benne lehet a mérkőzésben. Azt senki sem gondolta hogy a meccs már az első félidőben el fog dőlni, pedig így lett, ugyanis a 37. percben egy jogosan megítélt büntetőt kapott csapatunk, melyet Kuprák Viktória értékesített és ezzel a találattal a lányok 1-0-ra megnyerték a találkozót!

Nagyon megérdemelték a csajok már ezt a győzelmet, és reméljük még sok ilyenben lesz részünk a bajnokság során!

Szép volt lányok! Gratulálunk!

Hét csapattal az U7-es Bozsik tornán!!!

A mai napon került megrendezésre Dunaharasztiban a tavaszi első U7-U9-es Bozsik fesztivál. Nagyon sok új gyerkőc érkezett hozzánk a télen, így az U7-es korosztályban hét(!) csapattal jelent meg klubunk az eseményen.

Mindenki nagyon ügyes volt, a “rutinosabb bozsikosok” nagyon bátran vetették bele magukat a mérkőzésekbe, aki pedig most volt először az nagyon gyorsan tudott alkalmazkodni a szabályokhoz és a lebonyolításhoz.

Nagyon jól érezték magukat a gyerekek és természetesen a torna végén az oklevelek sem maradhattak el, melyeket büszkén vehettek át a torna szervezőjétől a fiúk és lányok.

Az első tavaszi Bozsik torna oklevelet kapott játékosai:
U9 Csuha Borbála
U7 Gubányi Réka, Przybytek Zita, Dutka Sophia, Németh Krisztián, Csuha Balázs, Tihanyi Balázs, Varga Krisztián

Köszönjük a szülőknek a szurkolást és a segítséget, nélkülük ez nem működhetne ilyen jól!

Hajrá Astra!

U14-es csapatunk győzött a Tehetség SE ellen!

Tehetség SE – Astra-Activtek HFC-Üllő 1-5 (1-4)
g: Kuprák Viktória (2), Marek Réka (2), Plank Hanna

Csapatunk kerete a mérkőzésen: Szabó Anna – Barna Gabriella, Balla Fanni, Marek Réka, Plank Hanna, Kuprák Viktória, Torma Lara, Szolnoki Gréta, Rácz Karina,Kreisz Norina, Rieth Marina, Kálmán Rozália

U14-es csapatunk csütörtökön előrehozott mérkőzésen a Tehetség SE együttesénél vendégeskedett. A lányok igazából már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, hiszen már akkor 4-1-re vezettek Plank Hanna, Marek Réka találatával, valamint Kuprák Viktória duplájával. A második  játékrészben már csak egy gól született, ezt szintén Marek Réka szerezte, így ő is két gólt szerzett a találkozón. 

Kuprák János vezetőedző értékelése: Hatalmas gratula csajoknak a mai jàtèkhoz! Azt lehet mondani, hogy a meccs nagy részében  a játèkunk mèg az eredmènynèl is sokkal tetszetősebb volt. Élvezhető, sokpasszos, jó futballt jàtszottunk. Nagyon elègedett voltam.”

Szép volt lányok! Gratulálunk!

Hajrá Astra!

Labdarúgó és Futsal Csapat