Rövidhír kategória bejegyzései

NEM A KÉSZ-BEN JÁTSZUNK AZ ELTÉVEL!

  

A női futsal NB-I-s bajnokság keretében a 14. fordulóból előrehozott bajnoki mérkőzést játszik a táblázat élén álló Astra Kiskunfélegyházi Bulls csapata. Kíváncsian várjuk a csapat játékát, hiszen a játékosok január 7- óta  kemény megterhelést kapnak, mert készülnek a nagypályás NB-I-re is.

Bízunk benne, hogy a csapat begyűjti a három bajnoki pontot az érkező ELTE – BEAC ellen.  

A mérkőzést január 17-én csütörtökön 19: 00 órakor rendezik a Constantinum Sportcsarnokban.

A rendezők várnak minden kedves szurkolót, sportbarátot, érdeklődőt. 

 

FUTSAL!

A női futsal NB-I-es bajnokság 11. fordulójában rangadóval kezdi a pontvadászatot az első helyen álló ASTRA- Kiskunfélegyházi BULLS csapata.

A bajnoki táblázat második helyén álló DVTK Miskolci Vénusz csapata érkezik.

A bajnoki mérkőzést a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban rendezik 2013. január 6-án vasárnap

15: 30 órakor.   

ZÁGOR DETTY ARANYLABDÁS!

 

A nöifoci.com büszkén hirdeti ki, szakértőnk kit talált a 2012-es év legjobb futsalosának a felnőtt, illetve az U19 kategóriában.

A felnőttek között 
Csepregi Gabriella (DVTK-Miskolci Vénusz)
Dombai-Nagy Anett (Galaxis)
Pádár Anita (Galaxis)
Szabó Boglárka (Astra KB)
Üveges Katalin (Univerzum)
Vincze Anikó (Tolna-Mözs – Astra KB)
Zágor Bernadett (Astra KB)
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK – Kkfélegyházi Mókusok)
került a „döntőbe”.

A jók között a legjobb – a nöifoci.com 2012-es futsal aranylabdása – Zágor Bernadett, az Astra Kiskunfélegyházi Bulls játékosa lett, aki Üveges Katalint ésSzabó Boglárkát megelőzve végzett az élen.

FUTSAL VÁLOGATOTT!

 

Összetartás lesz a futsal válogatottnál, amire öt játékosunk is meghívót kapott.  Vincze Anikó, Szabó Boglárka, Zágor Bernadet, Megyes Ágnes ma csatlakoznak a nemsokára Prágába  induló társulathoz, és reméljük sikerül kiverekedniük helyüket az utazó keretbe. Benkő Mónika sajnos, munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tud részt venni  az eseményen.  

KERESZTPÁLYÁS GYŐZELEM!

A megyei női keresztpályás bajnokság keretében vasárnap találkozott egymással a két félegyházi csapat. Eredetileg ennek a mérkőzésnek az ideje a harmadik fordulóban volt, de a mai napon pótolták a csapatok az elhalasztott mérkőzést.

Ideális gyönyörű őszi idő és kitűnően előkészített pálya várta a pályára lépő csapatokat.

A mérkőzés elejétől az ASTRA akarata érvényesült, hibára kényszerítették ellenfelüket, és az első félidő végén már három góllal vezettek. Szünet után tovább fokozta az ASTRA a játék iramát, ami a gólok számában is megmutatkozott. A mai mérkőzésen négy játékos először játszott az Astra-Bulls csapatában.  A Sportiskola csapata csak kozmetikázni tudott az eredményen két szépítő találattal. Az egész mérkőzést kézben tartó Astra, megérdemelt sikerrel zárta a mai találkozót.

 

ASTRA – BULLS Kiskunfélegyháza – Félegyházi Térségi Sportiskola 7 – 2 (3 – 0)

 

Kiskunfélegyháza, Honvéd Sporttelep 2012. 11. 04.  12 : 00

Játékvezető: Tóth Kitti

 

Astra-Bulls Kkfháza: Ficsór Mónika – Barna Judit, Papp Emese (Dér Anett), Váraljai Vivien (Bálint Dorottya), Tóth Ágnes (Kovács Szabina), Bali Cintia (Szabados Eszter), Szabó Nóra, Mészáros Edina (Tóth Emese) Edző: Iványi László

 

FTSI: Szabó Rebeka – Kovács Kitti, Varga Anita, Sallai Stella (Mányi Vivien), Bosnyák Hajnalka, Oláh Krisztina, Nádudvari Julianna (Kiss Bianka), Bernát Cintia (Horváth Katalin)

Edző: Kurucz István

 

Gólszerzők: Szabó Nóra (3), Tóth Ágnes (2), Mészáros Edina, Szabados Eszter illetve Bosnyák Hajnalka, Kiss Bianka

Jók: Tóth Ágnes, Szabó Nóra, Barna Judit, Váraljai Vivien, Mészáros Edina, Bali Cintia illetve Kiss Bianka, Varga Anita

 

Tóth Ágnes (Astra játékos): Szívesen jöttünk segíteni a csapatnak. Mindig örömmel játszunk a fiatalokkal. Örülök, hogy ilyen szép eredményt értünk el.

 

Iványi László (ASTRA-BULLS): Ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk.

 

Kurucz István (FTSI): A labdarúgás minden elemében jobb volt ellenfelünk a mai napon.

 

Varga Ferenc

KERESZTPÁLYA

A megyei női keresztfélpályás bajnokság keretében a harmadik fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolják be a csapatok.

ASTRA-BULLS Kkfháza – Félegyházi Térségi Sportiskola

A bajnoki mérkőzést november 4-én vasárnap, 12 : 00 órakor rendezik a Honvéd Sporttelepen.

 

Varga Ferenc

KERESZTPÁLYA

A megyei női keresztpályás bajnokságban a Mórahalom csapata érkezett Kiskunfélegyházára.

Nagyszerűen előkészített pálya várta a mérkőző csapatokat.

A hazai csapat nagy gondot fordított védekezésének megszervezésére, hogy ezzel megnehezitse a vendégek támadó játékát. A rutinos játékosokból álló vendégek támadásaiban nagyon sok veszély volt. A hazai csapat sem mondott le a támadó játékról, így felváltva forogtak veszélyben a kapuk és potyogtak a gólok.

A félegyházi lányok felvették a tempót a vendégekkel és így egy fordulatokban gazdag változatos mérkőzést játszottak a felek.

Összességében nagyiramú küzdelmes mérkőzésen igazságos eredmény született. Meg kell jegyezni, hogy a hazai csapatnak csak egy cserejátékosa volt, de a lányok küzdelemből jelesre vizsgáztak a mai napon.

 

ASTRA- BULLS Kiskunfélegyháza – Mórahalom TSE 3 – 3 ( 2 – 2 )

 

Kiskunfélegyháza, Honvéd Sporttelep 2012. 10. 21. 10: 00

Játékvezető: Hegedűs Iván

 

ASTRA-BULLS: Ficsór Mónika – Vidéki Nikolett, Papp Emese, Kovács Szabina, Szabados Eszter, Bali Cintia, Váraljai Vivien, Urbaniczki Bernadett ( Tóth Emese ). Edző: Iványi László.

Mórahalom: Varga Edit – Förgeteg Lívia (Katona Zoltánné), Papp Gizella (Szolga Judit),

Hoffmann Krisztina (Katona Klaudia, Martyin Zita), Farkas Erika, Zemencsik Kitti, Sashalmi Erika. Vezetőedző: Tanács Zoltán, Edző: Lapu Zsolt.

Gólszerzők: Váraljai Vivien, Bali Cintia, Szabados Eszter illetve Hoffmann Krisztina, Farkas Erika, Szolga Judit.

Jók: Ficsór Mónika, Papp Emese, Szabados Eszter illetve Hoffmann Krisztina, Sashalmi Erika, Zemencsik Kitti, Szolga Judit.

 

Tanács Zoltán (Mórahalom): Küzdelmes mérkőzés volt. Játékunkban megvolt a győzelmi lehetőség. Nagy hibákból kaptunk gólokat. Gratulálok ellenfelünknek.

Iványi László (Astra-Bulls): Kivállóan küzdött a csapat, győzelmet engedtünk ki a kezünkből.

 

 

Varga Ferenc

 

 

HÉTVÉGI PROGRAM

A listavezetőt fogadja az ASTRA-BULLS Kiskunfélegyháza
A Bács-megyei női keresztpályás bajnokság hatodik fordulójában
a bajnoki táblázat élén álló Mórahalom csapata érkezik Kiskunfélegyházára.
ASTRA – BULLS Kiskunfélegyháza – Mórahalom TSE
A bajnoki mérkőzést október 21-én vasárnap 10:00- kor rendezik a Honvéd pályán.
Varga Ferenc