Kiharcolt három pont Szombathelyen!

Simple Női Liga 9. forduló

Haladás-Viktória – Astra-Alef HFC-Üllő 1-2 (0-1)
⚽️ Herczeg Andrea (80. büntető) ill., Szakonyi Emese (34.), Erdész Fanni (66.)

 

Felnőtt csapatunk szombaton a Haladás-Viktória vendégeként lépett pályára a Simple Női Liga 9. fordulójában. Mindkét együttesben voltak bőven hiányzók a vírushelyzet miatt, így csapatunk is csak 11 játékossal tudott elutazni a találkozóra és eddig soha nem látott felállásban lépett pályára.

Bár nyomás alatt játszottak lányaink az egész mérkőzésen, és az első játékrész elején inkább a Haladásnak voltak helyzetei (sőt ziccere is, de Török Noémi hárítani tudott) mégis csapatunk szerezte meg a vezetést a mérkőzés 34. percében, amikor Szakonyi Emesének sikerült egy átlövéssel a szombathelyi kapuba találnia. Ebben a játékrészben még Dikanová Dominikának is volt egy emelése, de a felső lécet találta el, és veszélyes szabadrúgást is lőtt csapatunk, de Rácz Zsófi lövését védte a Viktória kapusa.

Az első játékrészben több gól már nem született, így egygólos Astra vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrészben szó szerint kiküzdötte csapatunk a győzelmet, és ez még akkor is így volt, mikor a 66. percben Erdész Fanni egy egyéni akció után úgy 35 méterről gyönyörű gólt szerzett, így kétgólosra nőtt az előny. Nagyon értékes találat volt ez, hiszen ellenfelünk nagy nyomást helyezett lányainkra, harcoltak küzdöttek a lányok a szép játékra nem feltétlenül alkalmas sportpálya talaján. A sokszor szükséges önfeláldozó játék meg is hozta az eredményét, hiszen a lefújás előtt 10 perccel megadott büntetőn kívül – amit Herczeg Andrea értékesíteni tudott -, többször már nem sikerült Török Noémi kapujába találni, így 2-1-re csapatunk nyerte a nehéz helyzetben lévő csapatok küzdelmét, és ezzel nagyon fontos három pontot szerzett.

📆Csapatunk Ferencváros elleni találkozóját ellenfelünk -Bajnokok Ligája szereplés miatt- kérésére halasztottunk, így majd jövő héten a DVTK ellen lépnek újra pályára a lányok.

Szép volt lányok! Hajrá Astra!💪

📸: Vas népe

📸 Galéria: VAS NÉPE 

🎥A mérkőzés összefoglalója:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük