Háromgólos hátrányból fordított csapatunk!👏

U19 kiemelt csoport 7. forduló

Astra-Alef HFC-Üllő – KÉSZ-ST. Mihály FC 5-4 (2-4)
⚽️⚽️Skultéty Tamara,⚽️Nádudvari Anna I., ⚽️Kubitsch Eszter, ⚽️Szennai Tímea ill.,
Ramor Korinna (2), Mészáros Eszter, Kiss-Lantos Hanna

Tegnap délután 14.00 órától a Szent Mihály együttesét fogadta U19-es csapatunk a kiemelt csoportban. A mérkőzésre ezúttal a Goldball Parkban került sor, hiszen a cseppet sem futball időnek mondható körülmények nem tették lehetővé a meccs Csepelen történő lejátszását.  

A mérkőzés első 15 percében inkább ismerkedtek egymással a csapatok, és a megszerzett labdákból gyorsan próbáltak támadásokat vezetni, így mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A lehetőségből gólt a Szent Mihály ért el először, mikor a 16. percben Mészáros Eszter egy szögletrúgást követően senkitől sem zavartatva bevette csapatunk kapuját. Lányaink ekkor magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, de gólt ismét a Szent Mihály szerzett, Ramor Korinna jobb oldalról megindulva kicsit kiszorított helyzetben a hosszú sarokba emelt. Körülbelül öt perccel később szépített csapatunk – egy indítás után Skultéty Tamarát nem tudták szerelni a szegedi védők. (1-2)

Sajnos hiába próbált csapatunk egyenlíteni, a játékunk inkább kapkodóvá vált, ezáltal a védelem sem zárt jól, és gyorsan egymás után két találatot is szerzett a Szent Mihály együttese. (1-4) A szünet előtt ismét Skultéty Tamara  szerzett gólt, így az első 45 perc után kétgólos volt a szegedi előny. (2-4)

A félidőben rendeztük a sorokat és a lányok is érezték, hogy ez a mérkőzés még nincsen veszve, így a második 45 percben egy szinte teljesen más csapatot láthattak a – rossz idő ellenére is – kilátogató szurkolók. 

Csapatunk futószalagon gyártotta a helyzeteket, lehetőségeket, és a 65. percben Nádudvari Anna I., egy sarokrúgást követően meglőtte a harmadik gólunkat, majd szintén sarokrúgás után szerezte csapatunk az egyenlítő találatot is: Kubitsch Eszter tekerte be a szögletet ezúttal élesebben, amely így a kapu felé kanyarodott, és a Szent Mihály kapusa nem tudta hárítani azt. Nagyon közel voltak lányaink a vezetés megszerzéséhez, de csak nem akart megszületni a győztes találat. A lefújás előtt két perccel csapatunk szabadrúgást kapott körülbelül 25 méterre az ellenfél kapujától, az oldalvonal mellett. Sejteni lehetett, hogy ez lehet az utolsó esélyünk arra, hogy három pontot szerezzünk a találkozón. Ez valószínűleg Szennai Tímea fejében is megfogalmazódott, aki ezúttal remekül találta el a labdát, ami a jobb felső sarokban kötött ki, így lányaink megnyerték a találkozót!

Nagyot harcoltak a lányok a második játékrészben, és végre elkezdtek igazán játszani is, ami sokat segített abban, hogy sikerült 3-0-ra megnyerni a második félidőt. 1-4-ről hozták vissza a lányok a találkozót, ami nagyon nagy fegyvertény, és azért  sikerült, mert az utolsó percig hittek abban, hogy meg tudják fordítani! 

Köszönjük a Szent Mihálynak a segítséget a mérkőzés halasztásában, és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!

Vasárnap lányaink a Fehérvár FC csapatával mérkőznek meg a kiemelt bajnokság 8. fordulójában.

Szép volt lányok!!Gratulálunk!🤩💪👏

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük