Győzelem vezéráldozattal!

Simple Női Liga 13. forduló
Astra-Alef HFC – ST. Mihály Szeged-FITSPORT 3-1
g: Sipos Lilla (15.), Krascsenics Petra (17.) Gelb Mónika (88.) ill. Szil Tünde (31.)

NBI-es csapatunk ma a Szent Mihály együttese ellen lépett pályára Üllőn, a Simple Női Liga tavaszi nyitányán. Fontos volt lányaink számára ez a találkozó, hiszen a negyedik helyen szeretné zárni csapatunk az alapszakaszt, és az első lépcsőfok ehhez a mai meccs három pontjának megszerzése volt.
A mérkőzés jól alakult csapatunk számára, hiszen a 17. percben már 2-0-ra is vezettek lányaink: a 15. percben Sipos Lilla, a 17. minutumban pedig Krascsenics Petra talált a szegedi kapuba.
A 31. percben szabadrúgásból szépített a Szent Mihály, Szil Tünde vette be Farkas Katalin kapuját. Kapusunk -miközben a szabadrúgást próbálta hárítani – nekiesett a kapufának, és sérülése olyan súlyosnak tűnt, hogy le is kellett cserélni. Mivel cserekapus nem állt rendelkezésre, ezért Csizi Fanninak kellett a 38. percben beállni a kapuba, aki egyébként megoldotta a rábízott feladatot, olyannyira, hogy gólt sem kapott. Farkas Katalint kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a vállában elszakadt az egyik szalag, így műtét vár majd rá.
2-1-es hazai vezetéssel fordultak tehát a csapatok, de hiába volt csak egy gólt a két csapat között, a második játékrészben lányaink nem igazán engedtek teret ellenfelüknek. Többet birtokolta csapatunk a játékszert, több helyzetet is alakítottak ki a lányok, sőt a 88. percben Gelb Mónika találatával kétgólossá nőtt az előny.
Több gól azonban már nem született, így csapatunk 3-1-re megnyerte a találkozót, és elindult az úton a negyedik hely megszerzése felé.

Szép volt lányok! Gratulálunk!
Farkas Katának pedig kitartást, és gyors felépülést kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük