Legyőztük a Győrt

 11. forduló

ETO FC Győr – Astra-Alef HFC 1-3 (0-2) jegyzőkönyv
g: Kránicz Viktória 69., ill. Kubitsch Eszter 20., Erdész Fanni 38., Skultéty Tamara 57.

U19-es csapatunk ma az ETO FC Győr vendége volt az ETO Parkban. A mérkőzés nagy részében csapatunk irányította a játékot, ellenfelünk inkább védekezett, és kontrajátékkal próbálkozott. Lányaink az ETO térfelén tartották a labdát, szinte minden támadásunkban benne volt a gólszerzés lehetősége. A 20. percben aztán sikerült megszerezni a vezetést, Kubitsch Eszter szemfülességének köszönhetően talált a győri kapuba. A 38. percben egy szép támadás végén Erdész Fanni növelte tovább az előnyt, így kétgólos Astra vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második félidő első húsz percében sem változott sokat a játék képe, több veszélyes támadást vezettek lányaink, amelyből egyet az 57. percben ismét sikerült értékesíteni, így már 3-0-ra vezetett csapatunk. A biztos vezetés tudatában kicsit visszavettek a lányok, ez nem bizonyult jó döntésnek, hiszen egy eladott labda után az ETO szépíteni tudott. Ezután, -bár a kapunk nem forgott veszélyben- kicsit magunkra húztuk ellenfelünket, így ebben a periódusban inkább a győriek birtokolták a labdát, lányaink viszont a megszerzett labdákkal gyors támadásokat tudtak vezetni, amelyekből akár tovább is növelhették volna a gólok számát. Több találat azonban már nem született, így maradt a kétgólos siker a végére.

A lányok minden dicséretet megérdemelnek, hiszen 70 percig koncentráltan, jól futballoztak, több jó egyéni teljesítmény is akadt, erre lehet, és kell is a továbbiakban építeni!
Még két mérkőzés van hátra az U19 kiemelt csoport küzdelmeiből, december 3-án a DLA-DEAC csapatánál vendégeskednek a lányok, majd december 8-án szintén idegenben, a Ferencváros otthonában lépnek pályára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük