Elkészültek az utánpótlás csapatok besorolásai

A 2019/2020-as szezonban ismét több utánpótlás bajnokságba nevezett klubunk. Az U19-es bajnokságnak idén három kerettel vág neki egyesületünk, egy csapatot a kiemelt, a másik kettőt a sima nagypályás csoportban indítjuk. U16-os nagypályás csapatunk idén a keleti csoportba kapott besorolást, háromnegyed-pályán pedig a közép csoportba kerültek a lányok. U14-es csapatunk a dél-keleti csoportba került, ami azt jelenti, hogy ezúttal hosszabb utazások is várnak majd a kicsikre. A Pest megyei U14-es bajnokságban is indul csapatunk, ezen kívül pedig megyei U15-ös, és U16-os bajnokságokba is neveztünk alközpontjainkkal.

A sorsolások jövőhétre várhatóak.

Az U19 kiemelt csoportba 14 csapat nevezett:

Astra HFC
Békéscsaba 1912 Előre SE
Debreceni Labdarúgó Akadémia
ETO FC Győr
FC Hatvan
Fehérvár FC
Felcsút SE
FTC
Kelen SC
Magyar Labdarúgó Egylet
MTK Hungária FC
Soroksár SC
Szent Mihály FC
Haladás Viktória FC

U19 Dél-Keleti csoport

Astra HFC
Ceglédi VSE
Gyula és Környéke Gyermek SCE
Budapest Honvéd
Kecskeméti LC KTE
Monori SE
Szent Mihály FC
Szolnoki MÁV Utánpótlás FC
Tiszakécske VSE

U19 Közép-keleti csoport:

Astra HFC
Balassagyarmat SE Palóc Farkasok UPE
BVSC.Zugló
Csepel FC
Dorogi FC
UTE
Nyergesújfalu SE
Vác VLSE
Vasas Akadémia

U16 nagypálya Keleti csoport:

Astra HFC
Diósgyőr FC
Budaörs
UTE
Kecskemét LC KTE
Airnergy FC
Nyíregyháza Spartacus FC
Vasas Akadémia

U16 ¾-pálya közép csoport:

Astra HFC
Balassagyarmat SE Palóc Farkasok UPE
BVSC.Zugló
Csepel FC
Csepel Utánpótlás SE
Érd Városi SE
Gödöllői SK
Budapest Honvéd
REAC Sportiskola SE
Soroksár Sport Club
Vác VLSE

U14 Dél-keleti csoport:

Astra HFC
Felcsút SE
FTC
Gyula
Kecskeméti LC KTE
Kelen SC
MTK Hungária
Szent Mihály FC

Pest megye U14 Közép “C” csoport:

Alsónémedi Sportegyesület
Astra HFC
Bugyi Sportegyesület
Dunavarsányi TE
Felsőpakonyi Községi Sportegyesület
Ferihegy-Vecsés II.
Kiskunlacháza Sportegyesület
Lurkó Gyermekfoci Egyesület


 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük