A Siber család is búcsúzik az Astrától

A Siber család neve szorosan egybefügg az Astráéval már hosszú évek óta, ugyanis Siber Rita, és Siber Mátyás hét éve vezetői Kiskunfélegyházi Alközpontunknak. Lányaik,  Glória és Szófia pedig 2012 óta klubunkban nevelkedtek, és váltak tehetséges labdarúgókká. Fejlesztésük a futsallal kezdődött, ahol rengeteg sikerben volt részük, tavaly például ezüstérmet szereztek az országos U15-ös futsal bajnokságban, ebben a szezonban pedig már a kiemelt U16-os csapatunk húzóemberei voltak. Emellett rengeteg gólkirálynői címet zsebeltek be különböző tornákon is, talán nem is volt olyan bajnokság, ahol ne szerezték volna meg valamelyik dobogós helyet a góllövők versenyében. Több sportágat is kipróbáltak a lányok, sőt a foci mellett atletizáltak is, ebben az évben például országos diákolimpiát is nyertek új diákolimpiai csúccsal.A 2004-es születésű ikrek nyolc éves koruk óta az Astra igazolt játékosai, és az idei szezonban kezdtek el nagypályázni. A futsal után a második lépcsőfok az U16-os nagypályás kiemelt bajnokság volt, amelyhez elég gyorsan alkalmazkodtak a lányok, sőt Glóri 35 találattal a harmadik helyen végzett a góllövőlistán, Szofi pedig tizennégyszer talált az ellenfelek kapujába.  Az U17-es válogatott bő keretébe is bekerültek az ikrek, de a következő lépésre már nem az Astrában kerül sor a lányok számára, mert az egész család Angliába költözik. Glóri és Szofi már elkezdték a próbajátékot egy angol csapatnál, ahol az első fordulón már túljutottak. Pályafutásukat szeretnénk továbbra is követni, így mindenképpen beszámolunk majd arról, hogy mi történt a következő fordulóban, és hogy végül melyik angol csapatban folytatják a futballt a lányok.

Ritának, és Matyinak pedig köszönjük azt amit éveken át a klubért tettek, remek munkát végeztek ezekben az években.

 

Sok sikert kívánunk az egész családnak!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük