Futsal döntő hétvégén

Ezen a hétvégén kevés mérkőzésre kerül sor egyesületünk szempontjából, mert szombaton rendezik a Groupama Arénában a női Bajnokok Ligája döntőjét, amit klubunk is megtekint majd. Ezen a napon lép pályára U15-ös csapatunk is a Pest megyei bajnokságban az Albertirsa ellen. A 2018/2019-es szezon ebben a korosztályban lezárul ezzel a mérkőzéssel, lányaink pedig már a találkozó eredményétől függetlenül ezüstérmesek. Vasárnap kerül megrendezésre a női futsal-bajnokság döntőjének első mérkőzése a HTE ellen. A három nyert mérkőzésig tartó összecsapás Kiskunfélegyházán kezdődik, a második mérkőzésre pedig május 26-án kerül majd sor Hajdúböszörményben.
Ami még fontos, hogy ezen a héten hétközben is lesznek mérkőzések, szerdán U19-es csapatunk lép pályára a dél-keleti csoportban a kecskeméti együttes ellen, csütörtökön pedig U16-os lányaink ¾-pályán fogadják a Budapest Honvéd csapatát.

Részletes program

szerda

U19 dél-keleti csoport 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Astra-Alef HFC – Mercedes-KLC                    15.00 óra                 ESMTK Utánpótlás Sporttelep

csütörtök

U16 HNP Közép csoport 13. forduló
Astra-Alef HFC – Budapest Honvéd               16.30 óra                 Csepel, CSHC Sporttelep

szombat

Pest megye U15-ös bajnokság 14. forduló
Astra HFC – Albertirsa SE                                    10.00 óra                    Csepel, CSHC Sporttelep

vasárnap

NŐI FUTSAL NBI DÖNTŐ 1. mérkőzés

Astra-Herbária Kiskunfélegyházi Bulls FC – Hajdúböszörményi TE
17.00 óra                       Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

 

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

HAJRÁ ASTRA!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük