Kihoztuk a maximumot

U19 Dél-keleti csoport 15. forduló

Gyulai Amazonok – Astra-Alef HFC 5-2

U19-es csapatunk tegnap Gyulán lépett pályára a Gyulai Amazonok ellen. Az őszi mérkőzést 7-0-ra nyerte ellenfelünk, ezért tudtuk, hogy nehéz mérkőzés elé néznek lányaink. Ennek ellenére nem indult rosszul a mérkőzés, sőt csak egy gólig jutottak az első játékrészben a gyulai lányok, ami mindenképpen csapatunk harcosságát, és küzdeni akarását dicséri. Ráadásul, ami az őszi mérkőzésen nem jött össze, az most igen, gólt is sikerült szerezni, Kovács Zsófia kétszer is bevette ellenfelünk kapuját. Lett volna még lehetősége lányainknak arra, hogy több találatot is szerezzenek, azonban a helyzetek kimaradtak. A gyulai együttesnek az öt rúgott gólon kívül inkább távoli próbálkozásaik voltak, melyeket vagy Gagyi Zsófi hárított, vagy pedig nem találták el a kapunkat. Csapatunknak a második játékrészben is voltak lehetőségei, helyzetei, amelyek ha bemennek, szorosabb is lehetett volna a mérkőzés vége, de így is minden dicséretet megérdemelnek a lányok, mert mindent megtettek, hogy pontot szerezzenek. Amennyiben a hátralévő mérkőzéseken is így küzdenek, és a helyzeteket sikerül értékesíteni, akkor még akár a bronzérmet is megszerezheti csapatunk!

Csapatunk kerete a mérkőzésen: Gagyi Zsófia – Kovács Angéla – Halász Viktória – Szűcsová Chiara Vivien – Takács Vivien – Hammer Szimonetta – Rozgonyi Boglárka – Kovács Zsófia⚽️⚽️ – Szirényi Vivien – Tamasián Alexandra – Deme Petra – Pálfi Vivien

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük