Döntetlen a tavaszi nyitányon

Leány U14 Közép csoport 11. forduló
Astra-Alef HFC – Budapest Honvéd 1-1 (0-0)
gólszerző: Bajza Kata (41′), illetve Zrínyi Lilla Zsuzsanna (59′)

 

Lányaink szerdán a Budapest Honvéd ellen mérkőztek meg az U14-es bajnokság közép csoportjának 11. fordulójában. Csapatunkban betegség miatt voltak hiányzók, ennek ellenére a lányok próbálták végrehajtani a pályán azt, amit egész télen gyakoroltak. Ennek megfelelően a labdakihozatalok már szépen sikerültek, igaz a kapu előtt adódott némi bizonytalanság. Ebből is következett, hogy bár a helyzetek megvoltak, az első játékrészben érintetlen maradt mindkét csapat kapuja.

A második játékrész elején Bajza Kata megszerezte a vezetést csapatunk számára, és bár lehetőségek ezután is adódtak lányaink előtt, ezek sajnos rendre kimaradtak. Ellenfelünknek is volt két nagy helyzete, de kapusunk, Kinka Petra remekül védett. Az 59. percben azonban a Honvéd egyenlíteni tudott: egy sarokrúgást végzett el ellenfelünk, melyre a szélnek sikerült úgy rásegítenie, hogy a labda a kapunkban kötött ki.
Bár a helyzetek alapján csapatunk közelebb állt a győzelemhez, a piros-feketéknek is voltak kisebb, nagyobb lehetőségei, így mondhatjuk, hogy igazságos döntetlennel ért véget a találkozó.
 
Vancsik Zsolt vezetőedző:”Idei első bajnoki mérkőzésünkön a fizikailag erős, masszív, időnként nyolc emberrel védekező Honvéddal játszottunk. Az első félidőben lemásoltuk az őszi meccsünket, ahol 0-0 lett a végeredmény. Próbáltunk focizni, helyzeteket kialakítani, de mindig odaért egy láb, amiben elakadtunk. Kissé idegesen kezdtük a meccset, de idővel megnyugodtunk, ezután már szép dolgokat csináltunk, de az ellenfél fizikai fölényét nem tudtuk kompenzálni. A második félidőben a sok helyzetünk egyikéből gólt rúgtunk, amit az ellenfél a találkozó vége előtt egy pontrúgásból egalizált. Hajtós, jó meccs volt, ami szolgálta a fejlődésünket. Gratulálok a lányoknak, ügyesek voltak! Ezen az úton haladunk tovább.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.