Hétvégén a TFSE látogat Kiskunfélegyházára

NBI-es csapatunknak szombaton folytatódik a futsal-bajnokság. A TFSE csapatával csapnak össze a felnőttek, és az ifik is Kiskunfélegyházán. A felnőtteknek nem ez az egyetlen programjuk hétvégére, vasárnap Csehországban vesznek részt nemzetközi edzőmérkőzésen a Dukla Praha együttese ellen.
A Pest megyei Futsal7végén ezúttal nem kerül sor mérkőzésekre, de fiatalabb korosztályunk sem marad futsal nélkül. Szintén szombaton kerül sor a BLSZ által kiírt fiú országos U13-as bajnokságának utolsó csoport-fordulójára Csepelen, az ÁMK-ban. Siklósi Alközpontunknak is lesz bőven elfoglaltsága hétvégén, hiszen Baranyában elkezdődik az U19-es leány futsal bajnokság, illetve U13-as, és U11-es csapataink is “parkettre” lépnek. Bács-Kiskun megyében vasárnap rendezik meg az U17-es leány futsal-bajnokság döntőjét, ahol hat mérkőzésen küzdenek majd lányaink a megyei U17-es bajnoki címért.

Részletes program

Női Futsal NBI 13. forduló
Astra-Herbária Kiskunfélegyházi Bulls FC – TFSE
2019. február 02.   17.00 óra Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

Leány Futsal I. osztály 13. forduló
Astra-Herbária Kiskunfélegyházi Bulls FC – TFSE
2019. február 02.   15.00 óra Kiskunfélegyháza, KÉSZ ARÉNA

BLSZ Országos Futsal U13 “E” csoport 3. forduló
2019. február 02.     Csepeli ÁMK

10.00    Astra HFC – CSHC 94 SE II.
11.20    Bodon Péter FC – Astra HFC

Baranya megye leány U19 futsal 1. forduló
2019.február 02.

13.00   Astra HFC Siklós – MLE-PMFC Fehér
13.40   Astra HFC Siklós – MLE PMFC Piros

Baranya megye U11 futsal 2. forduló
2019. február 02. Harkány

9.40   Astra HFC Siklós – Villány TC
11.00 Astra HFC Siklós – Harkány SE

Baranya megye U13 futsal 2. forduló
2019. február 02. Harkány

12.35  Astra HFC Siklós – Siklósi FC
13.50  Astra HFC Siklós – Harkány SE

U17 lány megyei döntő -Bács-Kiskun megye-
2019. február 03. Izsák (Csokonai utca 16.)

12.50   Mercedes-KLC – Astra HFC
13.50   Kerekegyházi SE – Astra HFC
14.30   Astra HFC – Izsáki Sárfehér SE
17.10   Astra HFC – Kiskunhalasi FC
18.10   Astra HFC – Méhecskék SE
19.10   LUA – Astra HFC

A mérkőzésekre minden szurkolót szeretettel várunk!

Hajrá Astra!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.