U19-es csapatunk legyőzte a DVTK-t!

Országos U19-es bajnokság 7. forduló

Astra-Activtek HFC-Üllő – DVTK  3-1 (1-0)
g: Árvay Hanna (2.), Skultéty Tamara (54., 66.) ill., Varga Eszter Veronika (75.)

Szombaton pótolta a 7. fordulóból elhalasztott DVTK elleni mérkőzését U19-es csapatunk. Lányaink támadólag léptek fel a találkozó első percétől kezdve és ezzel talán ellenfelüket is meglepték, hiszen már a második percben sikerült megszerezniük a vezetést Árvay Hanna találatával.

A gól után is csapatunk kezdeményezett többet, ezt bizonyítja az is, hogy Török Noéminek nem volt annyira sok dolga a mérkőzés ezen szakaszában, sőt talán az egész első félidőben egyszer kellett hárítania – egy rossz helyre pattant labda utáni lövést fogott magabiztosan. Ezzel szemben a DVTK kapusának volt dolga bőven, bár kétszer is a kapufa segített neki Godzsa Ivett remek lövései után. Árvay Hannának, Skultéty Tamarának, és Erdei Rubinnak is adódtak még lehetőségei az első játékrészben, de ezek kimaradtak, így 1-0-ás Astra vezetéssel vonultak szünetre a csapatok. 

A második félidőt is jól kezdték lányaink, több kapu közeli szabadrúgást is sikerült kiharcolni, mert ellenfelünknek más eszköze nem maradt támadóink megállítására. Az egyik ilyen lehetőség után a kapusról kipattanó labdát Skultéty Tamarának sikerült a hálóba fejelni, így már kétgólos volt csapatunk előnye. Sőt, tíz perccel később egy remek kiugratás után szintén Tami került ziccer helyzetbe és nem hibázott, így már 3-0-ra vezettek lányaink. Ellenfelünk gyors kontrákkal próbált operálni, és bár helyzetig nem igazán jutottak el, de a veszély azért benne volt a támadásaikban, így a védelmünknek nagyon oda kellett figyelnie, hogy ezeket az akciókat megállítsa. Szerencsére – bár ismét voltak hiányzók – védőink jól segítették ki egymást, és ha esetleg nem tudtak volna tisztázni, a középpályáról érkezett a segítség, sőt ha kellett még támadóink is visszaértek, így ellenfelünk nagyon kevésszer tudott eljutni akár lövésig is, helyzetig meg végképp nem. Lányainknak viszont ebben a félidőben is voltak még említésre méltó lehetőségei, de sajnos sem Árvay Hanna, sem Czinege Eszter nem tudta az “ajtó-ablak” lehetőségét kihasználni, ezzel szemben ellenfelünk egy sarok rúgást követően szépíteni tudott a 75. percben. Több gól már nem született, így 3-1-re nyert csapatunk a DVTK Akadémia ellen, ami egy újabb fegyvertény, hiszen az MTK, és a Ferencváros elleni pontszerzés után újabb akadémia ellen sikerült pontot, sőt, három pontot szerezni!

A lányok remekül teljesítettek a mérkőzésen, jobban is akartak, mint ellenfelük- akiket valószínűleg sikerült is meglepniük – így teljesen megérdemelten győztek, sőt akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna a mérkőzés képe alapján.

Az U19-es bajnokság őszi szezonjából még van egy PMFC-Puskás Akadémia találkozó a mai nap folyamán, ahol ha nem dől a papírforma, akkor a felcsútiak begyűjtik majd a három pontot, így csapatunk 20 ponttal a hatodik helyen zárja majd az évet. Úgy a hatodik helyen, hogy rendkívül szoros mezőny alakult ki az 1-6. helyig. Nem igazán lehetne megmondani előre, hogy ki fog majd a felsőházba (1-4. helyezettek) kerülni az alapszakasz után. Csapatunk előtt az 5. helyen a Puskás Akadémia zár majd valószínűleg 21 ponttal, a negyedik az MTK 23 ponttal, a Ferencváros a harmadik 25 ponttal, és szintén 25 pontos az őszt a második helyen záró Illés Akadémia. A tabellát a 28 pontos ETO vezeti. A negyedik, még felsőházat érő hely és csapatunk között mindössze három(!) pont a különbség. 

Két olyan találkozó volt ősszel, ahol hiányérzetünk lehet a megszerezhető pontok tekintetében, amely így utólag talán hiányzik is, de a nehézségek (betegségek, sérülések) ellenére azt gondoljuk, hogy remekül helyt álltak a lányok ebben a nehéz bajnokságban, és reméljük hogy tavasszal is sikerül majd meglepetéseket okozniuk. A sorsolást nézve azonban az is igaz, hogy az alapszakaszból megmaradt mérkőzéseket tekintve talán csapatunkra várnak a legnehezebb találkozók..

Szép volt lányok! Hajrá Astra!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.