Győzelem a Szent Mihály ellen!

U19 Országos bajnokság 1. forduló (halasztott mérkőzés)

Astra-Activtek HFC-Üllő – Szent Mihály FC 7-0 (2-0)
g: Skultéty Tamara (4), Czinege Eszter (2), Godzsa Ivett

U19-es csapatunk az első fordulóból halasztott mérkőzésen fogadta ma a Goldball Parkban a Szent Mihály együttesét. 

Csapatunk birtokolta többet a labdát az első perctől kezdve, ellenfelünk inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt, és bár a lányok próbálkoztak, az első gólig húsz percet kellett várni, pedig több lehetőség is akadt a szegedi kapu előtt. A 20. percben egy sarokrúgást követően Skultéty Tamara szerezte meg a vezetést csapatunknak, majd a 41. percben ugyancsak ő szerzett gólt egy szép támadás végén. A félidőben 2-0-ra vezettek lányaink, és mivel a gólok száma nem tükrözte hűen a játék képét, így a második félidőben mindenképpen az volt a cél, hogy egy tempósabb játékkal, még több helyzet sikerüljön kidolgozni ellenfelünk kapuja előtt. Szerencsére ez sikerült is a lányoknak, olyannyira, hogy a második 45 percben ötször is sikerült bevenni a Szent Mihály kapuját. Skultéty Tamara még kétszer, Czinege Eszter szintén kétszer, Godzsa Ivett pedig egyszer volt eredményes.

Csapatunk 7-0-ra nyert, de a legfontosabb az, hogy a második félidőben tetszetős játékkal sikerült ellenfelünk fölé kerekedni,  erre lehet építeni a továbbiakban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük